Pöfeteg keksz - gyors és egyszerű kakaós finomság

Tegnap azon töprengett az én drágám, hogy mit süssön. A receptes gyűjteményét nézegetve mutogatta nekem a képeket, és sorolgatta a nevüket, valamint a hozzávalókat. Nem tudott dönteni, mert már szinte bármilyen sütit megevett volna. Az elmúlt napokban ugyanis kicsit elhanyagolódott a konyha, többször ettünk hideget. Egyszerűen nem volt idő semmire, mert mint már említettük, babát várunk. Már 38 hetes a kis lurkó, és ez nem kevés (boldog) terhet ró mindkettőnkre, az én drágámra pedig fizikailag is. Rohanni kell egyik vizsgálatról a másikra, közben fizetés is volt, rohanni megvenni még ami el van maradva, bevásárolni erre a hónapra, és még pihenni is kellene néha... szóval, az utóbbi napokban kevés idő jutott a gasztro dolgokra, és ez sajnos a blogon is meglátszik... no meg rajtunk is! Ki vagyunk, azaz már csak voltunk éhezve valami finom, de ugyanakkor gyors és egyszerű finomságra. Amikor megláttam a pöfeteg keksz receptjét, akkor ráböktem: nekem ez kell. A feleségem pedig rábólinto
Tegnap azon töprengett az én drágám, hogy mit süssön. A receptes gyűjteményét nézegetve mutogatta nekem a képeket, és sorolgatta a nevüket, valamint a hozzávalókat. Nem tudott dönteni, mert már szinte bármilyen sütit megevett volna. Az elmúlt napokban ugyanis kicsit elhanyagolódott a konyha, többször ettünk hideget. Egyszerűen nem volt idő semmire, mert mint már említettük, babát várunk. Már 38 hetes a kis lurkó, és ez nem kevés (boldog) terhet ró mindkettőnkre, az én drágámra pedig fizikailag is. Rohanni kell egyik vizsgálatról a másikra, közben fizetés is volt, rohanni megvenni még ami el van maradva, bevásárolni erre a hónapra, és még pihenni is kellene néha... szóval, az utóbbi napokban kevés idő jutott a gasztro dolgokra, és ez sajnos a blogon is meglátszik... no meg rajtunk is! Ki vagyunk, azaz már csak voltunk éhezve valami finom, de ugyanakkor gyors és egyszerű finomságra. Amikor megláttam a pöfeteg keksz receptjét, akkor ráböktem: nekem ez kell. A feleségem pedig rábólintott, legyen... nem bántuk meg, mert nagyon finom lett, és tényleg nagyon egyszerű. A recept forrása: na ez már sajnos nem látszik a kivágott fecnin, de biztosan valamelyik kicsi, A/5 formátumú receptbeküldős lapból van. A beküldő neve viszont látszik: Bán Márta

Hozzávalók a pöfeteg kekszhez:
- 20 dkg kristálycukor
- 15 dkg liszt
- 6 dkg kakaópor
- 6 dkg vaj
- 3 evőkanál porcukor
- fél csomag sütőpor
- 1/4 teáskanál gyömbérpor vagy ezzel egyenértékű friss/fagyasztott gyömbér
- 1 vaníliarúd kikapart belseje
- 2 db tojás
- egy csipet konyhasó

Megjegyzés:
Nekünk fagyasztott gyömbérünk van (de akár magunknak is megtermelhetjük a gyömbért egy nagyobb cserépben). Még valamikor tavaly vettünk egy nagyobb adagot, amit azon nyomban meghámoztunk, lereszeltünk, és egy zacskóban addig lapogattunk míg nagyjából 1 mm vastag nem lett. Ezt követően óvatosan a fagyasztóba tettük. Így kisvártatva egy 1 mm vastag lap lett belőle, amiből mindig annyit törünk, amennyi kell. Felolvasztjuk, és sokkal jobb íze van, mint a gyömbérpornak. :-)

Pöfeteg keksz elkészítése:
A lisztet, a cukrot, a sót, a kakaóport, a vaníliát, a gyömbért és a sütőport keverjük össze, majd morzsoljuk bele a vajat, és a két felkevert tojást. Az egészet gyúrjuk össze jó alaposan - ez elég trutymákos meló, mert az összes kezünk ragacsos lesz tőle :-) -, majd takarjuk le, és tegyük a hűtőbe fél órára érni. Amíg pihen az alapanyag, addig egy tányérba szitáljuk le a porcukrot, majd egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Ha letelt a fél óra, akkor vegyük elő a masszát a hűtőből, majd vizes kézzel formáljunk belőle dió nagyságú golyókat. Ezeket hempergessük bele a porcukorba, majd tegyük jó szellősen (egy normál méretű tepsiben nagyjából 12 db fér el) a tepsibe. Azért kell szellősen, mert össze fog kicsit lapulni, és az átmérője több, mint a duplájára fog nőni, mire megsül. Szóval, ha megpakoltuk a tepsit, akkor toljuk be az előmelegített sütőbe, és süssük 200 fokon 12 percig. Ezt követően szedjük ki egy tálba, majd mehet a következő adag a sütőbe...

Mindenkinek kellemes sütögetést és nassolást kívánunk. :-)
Ezen receptünk (is) - nagy örömünkre - megjelent az Erdélyi Konyha
lapcsalád Boszorkánykonyha című lapjának I. évfolyam, 3. számában.

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu